Cserhalmi György szerint most nincsen Fidesz, csak feudalizmus

2024. december 17. 21:58

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar színész és érdemes művész egy mélyinterjúban őszintén vallott a politikához fűződő kapcsolatáról, a közéletről, kiábrándulásról.

2024. december 17. 21:58
Cserhalmi György

Nem tudom, mikor fog újra megjelenni egy olyan minőség a politikában, mint például Deák Ferenc volt” – jelentette ki Cserhalmi György a Telexnek adott interjújában.

A kiegyezés után a századfordulóra oda jutottunk, hogy szegény Ausztria és a gazdag Magyarország, a MÁV és a Posta akkor a világ élvonalában volt, nem összeszerelő üzem volt az ország, hanem innováltunk.

A jelenlegi politikai helyzetről is volt szó: szerinte olyan, mintha a Horthy- és a Kádár-korszaknak lenne egy közös gyereke, az pedig a mai közélet.

Ezt is ajánljuk a témában

A Fidesszel kapcsolatban így vallott:

Szavazója voltam a Fidesznek, persze, hogy vártam valamit. Igen, azt vártam, hogy ez lesz a normális működés, ahol tisztázottabbak a dolgok. Még azzal együtt is, hogy voltak szembetűnő jelek arra, hogy talán mégsem így lesz.”

Cserhalmi ma már nem lát Fideszt, csak feudalizmust.

Nyitókép:Nemzeti Archívum/Zih Zsolt

Összesen 204 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. december 19. 09:52
Amerigo 2024. december 17. 22:12 Õ is betársult a mindensz@risták táborába. De ugyebár a müvész az mindig ellenzéki, s ez milyen jól hangzik." nem mindig! Gyurcsány alatt lapítottak, mint szar a fűben!
catalina11
2024. december 19. 09:49
madras 2024. december 18. 10:51 Miért van az, hogy a színészek 98%-a faszszopó kommunista?" mert csak így lehet színész!
akkor ki
2024. december 18. 19:40
Ő ezt gondolja, 3 millió szavazó meg nem. Lapozzunk.
gyaloggos
2024. december 18. 19:17
FORDÍTOK! AZT sem tartom kizártnak, hogy a FIDESZ így akar kiszállni ! AZT nem mondom, hogy tutira így, van, de nem lehet kizárni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!